2014. április 16., szerda

Kakasos történetek

Nem sokszor fordult elő velem eddig, hogy kakashúst falatoztam. Emlékszem egy csodás, illatos sült kakascombra, amit Sárváron ettem, még a dédi házában - tehát nagyon régen. Pesti lakosként ilyesmi eszünkbe se jutott, nem is tudom, esznek-e a pestiek kakast egyáltalán? Talán csak akinek vidéki rokonai vannak.

Száz szónak is egy a vége, a mai napon, családi összefogással, kakas húsleves és sült kakas lesz az ebéd. NYAMM! Egy ismerősünktől származik a jószág, aki itt figyel már a hűtőben. Tegnap kérdezték meg, hogy ennénk-e ilyesmit, mi pedig örömmel elkértük a felesleges baromfi uralkodót. Épp a védőnénivel beszélgettünk, aki meglátogatta a kicsiket, amikor újból csengett a telefon. János telefonján, amikor hangosra van állítva, remekül lehet hallani, hogy a másik fél mit beszél. Felvette: "Janikám, a feje meg a lába is kell?" Kitört belőlünk a röhögés, és remélem, ismerősünknek is ilyen vidám perceket szereztünk. Bár ez valószínűleg csak nekem ennyire vicces, mert vidéken természetes dolog, hogy a jószágnak van feje és lába is. ;D Amikor megérkezett a kakas házhozszállítás, fülig érő mosollyal vettük át a tisztított jószágot. Gazdája büszkén közölte, hogy "még meleg". "Na erre nem számítottam" - hervadt le a mosoly az arcomról. Nem akkor szoktam étellel találkozni, amikor "még", hanem amikor "már" meleg...

A védőnéni nagyon meg van elégedve a fiúkkal, és természetesen mi is. Jácint nagyot nyúlt, soványabbnak látszik, és szép hosszú nyaka lett. Egyfolytában rohan. Simi pedig, már egy-két hete, 6-7 órákat alszik éjjel anélkül, hogy felkeltene. Ma éjjel pedig, a drágám, nagy ajándékot adott nekem, mert este 9-től reggel 5-ig úgy aludt, hogy a hangját sem hallottam. Igen, két és fél hónapos! Reggel olyan éhes volt, hogy alig látott, de miután bereggelizett, meglepetésemre "visszafeküdt", és ráhúzott még valamennyit. Csak forgolódtam az ágyban, nem voltam álmos, örömmel nyújtózkodtam, és úgy általában élveztem, hogy nem kell kiugrani belőle. Amikor eluntam magam, felkeltem, kimentem a konyhába, és nagy örömmel vettem tudomásul, hogy túlaludt a gyerek!

Mi más oka lehetett volna ennek, mint az, hogy a kakast levágták, tehát nem volt, aki felébressze Simit? :D

 Jácint valamire szeretné felhívni a figyelmünket (a fotós nagy szerencséjére?):


Apa képe Simiről, amelyen remekül látszik, hogy milyen gyönyörű mintababa (de tényleg!):


2014. április 9., szerda

Valaki(k) álmos(ak)

Amikor gyanúsan nagy a csend a járókában... 



Most ki vett példát kiről?

 


Ha leteszel Anya, azonnal felébredek! 



Jaj, ne... ma este is Csillagkaput kell nézni! 
Inkább elalszom! ;)